TVRage: Először is, gratulálunk, hogy a The Originals sorozatot felvették őszre!

Daniel Gillies: Nagyon köszönöm, ember.

TVR: Elijah életben maradt évszázadokon keresztül; ez valami olyan, amit szem előtt kell tartanod, amint következnek az új jelenetek? Vajon a kortalansága és a múltja folyamatosan tájékoztatja őt minden olyan jelenetről, amelyet játszol?

Daniel Gillies: Ez egy nagyon jó kérdés. Nagyon nehéz volt visszatérni, és Elijah karakterét játszani Joel (Saving Hope) után. Ez nem olyan, mint kapcsolgatni egy kapcsolót. Számomra Joel nagyon laza és élő, és nagyjábol bárhová el tudok fizikailag menni vele. Ő nagyon is emberi, sokban olyan, mint én. Elijahval egy bizonyos fokú súlyt és parancsot kell belevezetni. Sajnos, nekem, mint embernek, ez nincs meg. Úgy értem, szerintem mindenkinek van, de ennek van egy bizonyos gyakorisága Elijahval, amit meg kell, hogy találjak... egy bizonyos ritmus. Nem tudom, hogy miért adok neki ilyen nehéz hangsúlyt. És én ezt egy nagyon jó értelemben mondom. Azt tudom, hogy az emberek szeretik, ha a dolgok nevetségesen fokozottá válnak. Elijahval mindig egy bizonyos fokon veszélyesebb, de kell találjak egyfajta nyugalmat és magabiztosságot. Sosem látszik nagyon megfenyegetettnek, még akkor sem, ha az. Ez egy nagyon érdekes karakter, nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt a szerepet játszhattam eddig. És senki sem számított arra, hogy Elijah ott legyen addig, amíg valójában ott volt. 

TVR: Nos, szerencsére egy hatalmas rajongói táborod van, akik minden epizódot imádnak! Újabb kérdés Elijahval kapcsolatban: amint említetted, van ez a súly, ami ránehezedik. Néha leírható egy nagyon nyugodt és nagyon összeszedett karakternek... és néha az ellenkezőjének. Kíváncsi voltam azóta, mióta csak te vagy az egyedüli személy, aki tudja: Elijaht egy túl nyugodt személynek látod, aki túl messzire sodródott, vagy csak mindig van egy káosz körülötte, amelyet kontroll alatt tart?

DG: Ez eléggé érdekes. Szerintem Klaus bátyjának lenni mindig káosszal jár, amit irányítás alatt kell tartani. Ez a rövid válasz a kérdésre. Az évek során ez mindig összezavart, amikor láttam, hogy az emberek halhatatlan lelkeket játszanak, vagy embereket, akik több, mint száz éve keringtek, az is összezavarna, ha látnám a viselkedésüket, amely akadozóvá, viharossá és bizonytalanná válna. Miért nem tanultak meg egy dolgot, vagy kettőt? És én megértem, hogy ez része a vámpírok szépségének: amikor Lestat-re (az Anne Rice novellákból) pillantasz, aki jelen volt 200 évig, de csak azért, mert még mindig gyerekcipőben járt. De szerintem a vámpírtudomány részét képezi, hogy vagyunk, akik vagyunk, és ez elől nem tudunk megszökni, tényleg. Stefan Stefan. Klaus Klaus. Elijah Elijah. Ők eleve azok, akik. De azt hiszem, hogy az egyetlen dolog, ami számomra mindig értetlen volt ezidőalatt, hogy miért nem szerzel egyfajta hatalmat, vagy gravitációt, vagy legalább megértést. 

Úgy képzelem el, mintha lenne egy olyan lény, aki ezalatt az idő alatt mindvégig létezett volna, és lenne egy mély szomorúsága és csodálata az emberek iránt. Nem tudom. Ez olyan szép gondolat, a vámpírok. Megértem, hogy az emberek miért vannak úgy odaig értük, ez egy végtelenül szép gondolat.