Amikor Elena és Katherine ugyanazt megálmodják, hogy Stefan veszélyben van és kétségbeesetten szüksége van a segítségükre, meggyőzik Damont, hogy segítsen őt megtalálni. Azonban a tervük meghiúsul egy Tessa nevű, titokzatos fiatal nő miatt, aki úgy tűnik, ismeri Stefan történetét. Egy távoli helyen és időben való visszatekintésben, Tessa felfedi megdöbbentő titkait a múltjából, és azt, amit a jövőre tekintve tervezett. Ugyanakkor egy zavaró üzenete is van Damon számára az ő saját jövőjéről. Silas kényszeríti egy vonakodó bűntársát...Tovább
Ismertető: Elena 18. születésnapjának reggelén Caroline éppen a partit tervezi, de Elena nyomok után kutat, amikkel fellelhetik Stefant. Damon is az öccsét keresi, és közben próbálja megvédeni Elenát tőle, hogy bármi olyat tegyen, amivel magára vonhatja Klaus figyelmét. Eközben, Klaus és Stefan egy Ray Sutton nevű vérfarkast keresnek. Most, hogy Jeremy is a Grillben dolgozik Mattel, azzal a ténnyel küszködik, hogy látja Vicki és Anna szellemeit, mióta Bonnie visszahozta őt az életbe mágiával. Alaric megpróbálja a tőle telhető legjobbat, hogy vigyázzon Elenára és Jeremyre, míg tovább gyászolja Jennát. Végül, Caroline és Tyler egy váratlan kihívással néznek szembe.
Az oldal teljes tartalma saját, ami nem ott fel van tűntetve a forrás, tehát a tartalom részbeni vagy esetleg teljes másolása TILOS, és súlyos következményeket vonhat maga után. Ugyanakkor az oldal nem jövedelmező, nem áll összeköttetésben sem a színészekkel, sem pedig az alkotókkal. Ez csupán csak egy rajongói oldal!
Dont Turn Back
A szerkesztő története, melynek két főhőse: Damon és Elena, akik lehetetlenebbnél lehetetlenebb dolgokat élnek át és mennek át együtt. Kíváncsi vagy, hogy hogyan győzik le legmerészebb álmukban sem gondolt akadályaikat, hogy egymásra találhassanak?Rágódás, gyötrődés, érzelmek, és ami mindent a hatalmába kerít, a forró egymás iránt érzett szerelem és vágyakozás!
Latest Creation
Cím: 2x05 - Képesség
Írta: Tutikaa
Alap: The Vampire Diaries
Főszereplők: Damon és Elena
Megjelenés: 2013. Július 30.
Ismertető: Elena és Stefan elindulnak New Orleansba, hogy megkeressenek egy Berenice nevű boszorkányt, aki talán ismer gyógymódot Damon sérülésére. ELOLVASOM
Kísért a múlt. Elena Gilbert és barátai megmentették Fells Churchöt az elpusztítására törő ördögi szellemektől, a város felszabadítása azonban nagy árat követelt: Damon Salvatore életét. Damon halála mindent megváltoztat. A vámpírtestvérek, Damon és öccse, Stefan sokáig ádáz küzdelmet vívtak Elena szerelméért. Most, hogy Damon halott, Stefan és Elena végre egymáséi lehetnek. De miért álmodik Elena mégis folyton Damonről? Miközben Damon iránti érzelmei egyre mélyülnek, Fells Churchben újabb sötét erő ébred. Elena megjárta már a poklok poklát, de ez a démon semmihez sem fogható, amivel eddig szembesült. A gonosz egyetlen célja, hogy megölje őt és minden szerettét. MEGRENDELEM
HAMAROSAN
VÁMPÍRNAPLÓK 9.
Fantom — Holdének
Lisa Jane Smith
Kísért a múlt. Elena Gilbert és barátai megmentették Fells Churchöt az elpusztítására törő ördögi szellemektől, a város felszabadítása azonban nagy árat követelt: Damon Salvatore életét. Damon halála mindent megváltoztat. A vámpírtestvérek, Damon és öccse, Stefan sokáig ádáz küzdelmet vívtak Elena szerelméért. Most, hogy Damon halott, Stefan és Elena végre egymáséi lehetnek. De miért álmodik Elena mégis folyton Damonről? Miközben Damon iránti érzelmei egyre mélyülnek, Fells Churchben újabb sötét erő ébred. Elena megjárta már a poklok poklát, de ez a démon semmihez sem fogható, amivel eddig szembesült. A gonosz egyetlen célja, hogy megölje őt és minden szerettét. ELŐRENDELEM
STEFAN NAPLÓJA
STEFAN NAPLÓJA 3.
Sóvárgás
Lisa Jane Smith
Miután New Orleansben elárulja az öccsét, Damont, Stefan Manhattanben kezd új életet. Megfogadja, hogy soha többé nem fog egyetlen halandónak sem ártani; az utcákat járja, próbál felszívódni a város forgatagában. És amikor már kezdi elhinni, hogy maga mögött hagyta a múltját, rá kell döbbennie, hogy a testvére elöl sosem menekülhet. Damonnak nagy tervei vannak a Salvatore-testvérekkel - akár tetszik ez Stefannak, akár nem! S ha a terv megvalósul, egész New York hever majd a lábaik előtt. Amikor tetteik az újságok címlapjára kerülnek, rájuk talál egy régi ellenség, akit csak a bosszúvágy éltet. E történet felfedi a népszerű televíziós sorozat titkát. Mi is történt valójában Stefan, Damon és Katherine között? Hogyan alakult ki a Vámpírnaplók hősei közti szerelmi háromszög? Tarts velük a sötétlő múltba! MEGRENDELEM
Véégre megérkeztek a következő epizód (3x19 - Heart Of Darkness) hivatalos epizódképei, legalábbis egy néhány, aztán reméljük, hogy lesz több is, amit csak Április 19-én láthatunk. mivel szünet, ugyebár :( Na de addig is kitartás mindenkinek :)
Most, hogy az Ősiek létrehoztak Mystic Fallsban egy üzletet, két szőke küzd a dominanciáért a suliban.
Julie Plec elmondta, hogy a 3. évad 20. epizódjában (Do Not Go Gentle)Carolinenak és Rebekahnak lesz egy "átlagos lányos hatalmi harc"-uk. Aszerint, amit Candice Accola elmondott a Zap2It-nek, a két pompom vérszívó küzdelmét élvezet lesz nézni.
"A kedvenc jelenetem Caroline és Rebekah között az, amikor Rebekah elhatározza, hogy a tánc része akar lenni," mondta el Candice Accola. "Van egy nagyon vidám jelenet közöttük. Nagyon szeretem a párbeszéd ritmusát. Annak ellenére, hogy ki nem állhatják egymást, még mindig ott van egy biznoyos kölcsönös tisztelet, ami kellemes pillanatokat szerez nekik."
Sajnos Rebekah jön ki győztesnek az évtizedes bál háborújában.
Igen, tudom, tudom, hogy már megint új design. De ez most más, amint ti is látjátok :) Ezt a stílust még nem próbáltam ki, de már alig vártam, mert ez is csak egy újabb lépés a haladásban. Véleményezzétek, mert kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről a kinézetről :)
Ebben az epizódban ismét visszamehetünk az időben, mégpedig a 20-as évekbeli időbe.
Vigyázat, SPOILER-t tartalmaz!
Ez a tánc 20-as évekbeli lesz, és egyszerűen mindenki részt vesz, beleértve Klaust is. Egy interjúban az Entertainment Weekly-vel Joseph Morgan elmagyarázta, hogy miért Klaus lesz az egyik leghátborzongatóbb figura, aki megjelenik a bálon.
"Klaus keresni fogja a lehetőséget, hogy valamilyen kapcsolatot teremtsen Caroline-nal. Hogyja elmegy a bálra, akkor nyilvánvaló, hogy őmiatta megy," mondta Joseph Morgan.
A Vámpírnaplók sztárja, Ian Somerhalder, kénytelen volt létrehozni egy hasonló kampányt az Egyesült Államokban, mint 2007-ben a Let's Do It! Movement's - et Észtországban.
Szép jó áprilisi reggelt mindenkinek! Ma április 1, tehát mindenki ügyeljen magára, és ne hagyjátok nagyon, hogy bolondozzanak veletek :):P
Na de elég a szövegből! Hoztam galéria frissítést, szóval van néhány album :D
Először is Katerina Graham új videóklippjében készült képeket hoztam el, amelyeken szerintem nagyon jól mutat, és elég érdekes a stílusa :) Továbbá szintén csak Kat Graham megjelent a pre-Oscar partin a barátjával, aki egy modell; Ian Somerhalder is részt vett egy eseményen, Perez Hilton szülinapi buliján, amiről szintén csak készültek képek. Julie Plec feltöltött 2 képet a twitterre, egyet Alaricról (Matt Davis), és egyet magárol, amelyen olyan aranyosan fest :) Végül pedig Persia White (Abby Bennett, Bonnie anyukája) töltött fel egy képet a twitterre. Nos inkább először kezdjük a twitter képekkel.
A Give Me My Remote készített egy interjút Paul Wesley-vel a Paley Fest-en, amely csak most került felszínre, mert nem akarták közzé tenni sok idővel ez előtt a bizonyos rész előtt. Paul beszél egy kicsit arról, hogy mire van szüksége Stefannak és Elenának ahhoz, hogy ténylegesen együtt legyenek, mint egy pár, valamint beszél Rebekahval és Klausszal valló kapcsolatáról is. Nézzétek meg a videót:
Még a tegnapi rész előtt Joseph Morgan készített egy adag érdekes interjút.
Vigyázat,SPOILEREKETtartalmaz!
Először a TVLine-nal Klausról, testvéri kapcsolatokról és a romantikáról:
"Stefan a legnagyobb tüske Klausnak, mert ha rájön, megöli Damont... Szóval én tényleg azt hiszem, hogy van ott benne valami, ami miatt azt hiszi, hogy visszajön a barátja. Ő még mindig képtelen lemondani a mészárlásról. Ebben a pillanatban ez a legnagyobb gyengesége. Ő nem hisz abban, hogy ez az igazi Stefan. Úgy gondolja, hogy a 20as évekbeli Stefan volt az igazi Stefan, és még mindig nagyon vissza akarja kapni a barátját. Sokat tanult Stefantól a 20as években, hiába volt sokkal idősebb nála. Azt hiszem ez a bromantika, ami neki hiányzik."